Szemétgyűjtés Zimándújfalun

Szemétgyűjtés Zimándújfalun

Április 22-én a Föld Napja alkalmából mi, az AMISZ zimándújfalusi fiókszervezete szemétgyűjtést szerveztünk. A program úgy kezdődött, hogy az V-VIII. osztályos diákoknak a környezetvédelemről tartott kiselőadást elnökünk, Zsámbok Zoltán, majd egy videót néztünk meg közösen, ami arról szólt, hogy az önző ember, amióta a Földön létezik, csak pusztítja, szennyezi azt: az állatokat megöli, s bőrüket, bundájukat felhasználja, erdőket írt papírkészítés érdekében, metropoliszokat hoz létre a természetet pusztítva. A bemutató után a diákok kaptak egy pár kesztyűt, zsákot, s közösen munkához láttunk. A csapat nagyon serényen és eredményesen dolgozott, mivel – sajnos – több zsák szemét gyűlt össze úgy, hogy a falu egyes részeit kihagytuk időhiány miatt. A nagy munka után megvendégeltük a szorgalmas diákokat egy kis üdítővel, rágcsálnivalóval, ami a melegben mindenkinek jól esett.
Programunk célja főként az volt, hogy a fiatalabb generációknak hangsúlyozzuk, hogy a hely, ahol élünk, miattunk van veszélyben, s a megmentéséért csakis mi, emberek tehetünk. Reméljük, munkánknak haszna volt, s a tanulók ezentúl tudatosabban fognak viselkedni környezetükkel szemben.

Az AMISZ Zimándújfalusi Szervezete

Categories: Aktuális, Slider