Számarányánál nagyobb költségvetési támogatás juthat az aradi magyarságnak

Számarányánál nagyobb költségvetési támogatás juthat az aradi magyarságnak

Szerdán fogadta el az aradi képviselő-testület a város költségvetését. 2016-ban is sikerült elkülöníteni keretet az aradi magyarok oktatási, kulturális és egyházi intézményei számára, nemzeti ünnepeinek megtartására.

Bognár Levente, Arad RMDSZ-es alpolgármestere kiemelte: míg a lakosság 10-11 százalékát teszi ki a magyarok száma, a költségvetésből ilyen célokra elkülönített összeg mintegy 15 százalékát használhatja fel a magyarság. „Oktatási intézményeink elsőbbséget élveznek számunkra, különösen a Csiky Gergely Főgimnázium, amelynek sikerült megfelelő keretet biztosítani a régi épületszárny felújítására, illetve arra, hogy a szociális ösztöndíjak arányban legyenek az igényekkel. Igaz, hogy az iskola fenntartása a város feladata, de ide az egész megyéből járnak magyar diákok – tájékoztatott Bognár Levente. – Az Aradi Kamaraszínháznak szánt összeget is növeltük, amire azért volt szükség, mert egyre nagyobb az igény a nagyszínpadi előadásokra, amelyek költségesebbek. Fontos az is, hogy a magyarság megtartó intézményei, a történelmi egyházak is arányosan kapnak támogatást.”

Az RMDSZ-es elöljáró kifejtette, hogy a hagyományos kulturális és közösségi rendezvények megszervezésére (Aradi Magyar Majális, Aradi Magyar Napok), nemzeti ünnepeink (március 15., október 6.) megtartására is lesz költségvetési keret. 2016-ban Aradon nyolc katolikus, három református, két baptista és az evangélikus gyülekezet kap támogatást a városkasszából.

Bognár Levente szerint a magyarok mint a többségi nemzet után a legszámottevőbb etnikai közösség, és jó adófizető polgárok, joggal tarthatnak igényt a költségvetési támogatásra, mégis nagy eredmény ezt a jogot érvényesíteni, amikor a 23 helyi tanácsosból mindössze ketten a magyar érdekvédelmi szövetség képviselői.

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének sajtóközleménye

Categories: Aktuális, Főoldal-5