Hosszú, Tokay és Király is számíthat plusz nyugdíjra

Hosszú, Tokay és Király is számíthat plusz nyugdíjra

Tegnap, január 30-án lépett életbe a honanyákra és honatyákra vonatkozó speckó nyugdíjtörvény, amelynek alapján szenátori, képviselői mandátumok jutalmaként a már nyugdíjkorú törvényhozók plusz pénzt kapnak. Aki pedig még nem nyugdíjas, annak nyilván várnia kell, amíg eléri a megfelelő életkort. A digi24.ro szerint már első nap 167 nyugdíjkorú ex-képviselő és 40 ex-szenátor nyújtotta be kérelmét. A számítások szerint jelenleg kb. 700 egykori törvényhozót érint az intézkedés.
Hogy pontosan, banira mennyi a nyugdíj-ráadás nem tudni, de az biztos, hogy a pluszt maximum három mandátumra számolják ki, és egy mandátum 1 500-1 600 lejt „ér”. Például, a PSD-s Ioan Solcanu, aki 18 évig koptatta a bársonyszékeket, és ebből három mandátumért 4 600 lej ráadásban részesül. A szintén PSD-s Mircea Bucur egy mandátumért 1 600 lej bónuszt vehet majd át a postástól.
Ami az aradi RMDSZ-politikusokat illeti, az 1939-ben született Tokay György 1990-2004 között négy mandátumot töltött a Képviselőházban, és az említett Solcanu helyzetéhez hasonlítva, ő is meg kell kapja minimum a 4 600 lejes ráadást.
Az 1947-ben született Király András 2004-2008 között volt aradi képviselő.
Arad eddigi egyetlen szenátora, az 1944-ben született Hosszú Zoltán első mandátumában1990-1992, majd a másodikban 1992-1996 között szolgálta megyénket, vagyis „másfél” mandátumot. Úgy tudni, a törvény nem tesz különbséget szenátor és képviselő között, a plusz juttatás mandátumonként megegyezik.
2008-2012 között Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének jelenlegi elnöke képviselte Arad megyét az alsóházban, ám neki még sok van nyugdíjig, s lehet, addig ismét módosul a törvény.
Romániában sosem lehet tudni.

(irházi)

Categories: Aktuális, Slider