Kedden nyit a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi kirendeltsége: csak ők nem tudnak róla

Kedden nyit a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi kirendeltsége: csak ők nem tudnak róla

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. holnap, december 8-án nyitja meg aradi irodáját, ám furcsa módon a cég honlapján Románia még a partnerországok listáján sem szerepel. Pedig a sajtóközleményekben azzal dicsekszenek, hogy az MNKH Zrt.-nek már Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is van irodája. Beütöttük az oldal keresőjébe Romániát, az eredmény: nulla.
A magyar külügyminisztériumhoz tartozó cég az elmúlt két esztendőben drámaian rossz eredményeket produkált: a 2013-as 132 millió forintos veszteséget 2014-ben már 2,3 milliárdra duzzasztották. A 444.hu honlapnak adott válaszában a külügy ezt azzal bagatellizálta, hogy közben több tízmilliárd forintnyi üzlet megkötéséhez segítették a kkv-ket. A cég egyébként a Questor-botrányba is belekeveredett, igaz, „isteni sugallatra”, az utolsó utáni pillanatban kivették a betett pénzüket, s másokkal ellentétben, meg is kapták. A cégnél idén, pont a Questor-ügy környékén vezetőváltásra is sor került.
A hivatal székhelye Aradon az 1918. december 1. utcában lesz, szemben a Continental cukrászdájával.
“A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. célja elősegíteni a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységének bővülését. Az elmúlt időszak alatt már négy kontinens összesen 35 országában nyitottunk kereskedelmi képviseletet. Stratégiai célkitűzésünk további kereskedőházak nyitása a Kárpát-medencei térségben, illetve a Déli Nyitás keretében a dél-amerikai régióban való terjeszkedés is” – olvasható a Kereskedőház honlapján.

(irházi)

Categories: Gazdaság, Slider