A Breitenbach Pince borkóstolója

A Breitenbach Pince borkóstolója

November 17-én, kedden, 19.00 órától Kis János, a tokaji Breitenbach Pince borásza és társtulajdonosa borkóstolója lesz a Tulipánban.
“Kis János borász 2007-ben indította útjára a pincészetet, amelybe 2013-ban pedig olyan magyar gyökrekkel rendelkező amerikai befektetői kör szállt be, akik mindent meg akarnak tenni Tokaj, a furmint és a hárslevelű sikeréért.
George E. Pataki, magyar származású amerikai politikus, New York állam volt kormányzója, aki jelenleg az amerikai elnöki posztért is elindult, befektet Tokajban, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy tulajdonstársaival – Dán Károly, Sylvia Hemingway és Dr. Ernő Holló – közösen világhírűvé tegye a hárslevelűt és a tokaji furmintot.
Idén, 2015-ben készültek el az első 2013-as tételek – furmint, hárslevelű és narancsbor – amelyeket a Budavári Borfesztiválon nagy sikerrel mutattak be a nyilvánosságnak. A birtokközpont Bodrogkisfaludon van, a tervek szerint 2016-ra elkészül az egykori XIX. századi Schell kúria felújítása, itt kap majd végleges helyet a Breitenbach Tokaj pincészet, később pedig éttermet és apartmanokat alakítanak majd ki a tulajdonosok.
Jelenleg összesen mintegy tíz hektárnyi területen folyik a szőlőművelés, Tokaj legkiválóbb területein, többek közt a Halas, a Lapis, a Nyerges, a Szerelmi és a Szent Tamásdűlőkben.”
(http://www.turizmusonline.hu/ )

A kóstoló sor a következő:

1. Lapis Hárslevelű 2014
2. Lapis Furmint 2014
3. Tokaj Dry 2013
4. Nyerges Furmint 2013
5. Lapis Hàrslevelű 2013
6. Szerelmi Furmint 2013
7. Lapis Furmint 2013 Félédes
8. Narancsbor Furmint 2013 Félédes

+ Meglepetés bor!

A borok mellé lesz valami kaja is.
Beugró 50 lej.
Részvétel csak előzetes regisztráció alapján.
Regisztrálni lehet email-en (schmak@araditulipan.eu) vagy telefonon a 0722 242 877 számon.
Schmak András

Categories: Életstílus, Főoldal-5