Laár András, az abszurd humor sztárja Aradon

Laár András, az abszurd humor sztárja Aradon

November 20-án és 21-én az abszurd humor egyik vitathatatlan sztárja lesz az Aradi Kamaraszínház vendége a Bábszínház épületében. Laár András, aki a közelmúltban a Budapest Sportarénában ünnepelte 60. születésnapját, nemcsak mint a L’art pour I’art Társulat tagja szerzett nevet magának, hanem zenészként a KFT gitáros-énekeseként is. Most új műsorát láthatják Aradon, amelynek már a címe is jellemző az előadóra: Mi hülyeség, mi nem az? Új eszmefuttatások hallhatók Besenyőtől, új versek a Költőtől, soha nem hallott mesék a kedves és jóságos Edebede bácsitól, és mindezek mellett néha előbukkan a művész filozofikus énje is, aki humorral átitatott, ám valójában komoly gondolatait osztja meg a publikummal. A humoros szövegek mellett természetesen új dalok is elhangzanak a neves szerző-előadó tolmácsolásában.

November 20-án, pénteken, 19.00 órától az esti teljes bérletek és a meghívók érvényesek.
November 21-én, szombaton, 18.00 órától a délutáni teljes és a diákbérletek érvényesek.

Az előadás helyszíne az Aradi Kamaraszínház. (a Bábszínház épületében). Érvényesek a tavasszal megvásárolt bérletek.

Jegyek a 0721 26 58 27-es számon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen foglalhatók!

Categories: Életstílus, Slider