Október 6. Aradon

Október 6. Aradon

Nekünk, aradi magyaroknak szent kötelességünk őrizni a vértanú tábornokok emlékét. Mindarra, ami a haláluk évfordulóján történik városunkban, most – a 166. évfordulón is – úgy tekintünk, mint a világ magyarságának központi emlékrendezvényeire.

ARAD, 2015. október 6.:

11:00 óra
Szentmise az aradi vértanúk emlékére, főcelebráns és szónok
Ft. P. URBÁN ERIK csíksomlyói ferences atya, erdélyi érseki helynök
Helyszín: Arad-belvárosi római-katolikus templom

16:00 óra
Tisztelgés és koszorúzás a Vesztőhelyen

19:00 óra
KODÁLY ZOLTÁN: PSALMUS HUNGARICUS,
Előadja az aradi Filharmónia zenekara és a Magyar Nemzeti Énekkar (Budapest), Antal Mátyás karnagy vezetésével
Helyszín: Arad-belvárosi római-katolikus templom

Tekintettel arra, hogy a Szabadság-szobor körüli téren rendezési munkálatok zajlanak (a tér átalakul, megszépül és nagyobb is lesz majd), emlékünnepségre és koszorúzásra az idén a hagyományos két helyszín helyett – Szabadság-szobor és Vesztőhely – kizárólag a Vesztőhelyen kerül sor.

Felhívjuk mindazok figyelmét, akik az emlékünnepség keretében koszorúzni szeretnének, hogy a szándékot előzetesen bejelenthetik a www.rmdszarad.ro internetes oldalon, valamint a +40-257-250627-es telefonszámon szeptember 24-én, csütörtökön 16:00 órától október 6-án, kedden 10:00 óráig (romániai idő szerint). A koszorúzási szándékot a helyszínen, a Vesztőhelyen is be lehet jelenteni a rendezvény kezdete előtt 14:45-15:45 óra között.

RMDSZ Arad Megyei Szervezetének közleménye

Categories: Aktuális, Főoldal-5