Ingyenes honosítás Arad megyében is

Ingyenes honosítás Arad megyében is

Idén februárban megállapodást írtak alá a magyar miniszterelnökség, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium, valamint a kolozsvári Eurotrans Alapítvány képviselői a kedvezményes magyar állampolgárság (honosítás/visszahonosítás) megszerzését igénylő személyek széles körű elérése érdekében. Az alapítvány anyagi támogatást is kap a magyar kormánytól, hogy az erdélyi magyarság számára még könnyebbé váljon az ügyintézés.
Szeptembertől megkezdte működését az Eurotrans Alapítvány 19 területi irodája, és összesen 70 alkalmazott segíti a kettős állampolgárság könnyített ügyintézését. A szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket is.
„Végre intézményesült az, amit az RMDSZ helyi szervezetei és munkatársai az elmúlt évek folyamán végeztek, hiszen eddig is foglalkoztunk a magyar állampolgárságot igénylők ügyintézésével, kérvényeik továbbításával. Azonban ezentúl az aradi székházban mindennap a rendelkezésükre állunk azoknak, akik a honosítással élni szeretnének, és egy előre meghatározott ütemterv szerint minden olyan településre kimennek majd a kollégák, ahol magyarok élnek, és igény van a honosításra” – nyilatkozta Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke.
A terepmunka, vagyis a kiszállások idejét és helyét közölni fogják az alapítvány munkatársai a sajtóban, a www.rmdszarad.ro internetes oldalon, illetve a helyi RMDSZ-szervezetekkel. Az aradi irodában (str. Episcopiei, 32 szám) munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 9–17, pénteken 9–13 óra között fogadják az érdeklődőket, információk telefonon is kérhetők a 0257/250–627-es és a 0257/255–786-os számokon.

Felhívás

Az  Eurotrans Alapítvány Aradi megyei munkatársai kiszállásokat szerveznek a kettős állampolgárság (honosítás/visszahonosítás) ügyintézése érdekében az alábbi településeken:

– szeptember 9-én, Pécskán 10 órától a helyi RMDSZ székházban;
– helyi kapcsolattartó személy: Bölöni György 0733-441-388;
– szeptember 15-én, Kisjenőben 14 órától a Református Parókián;
– helyi kapcsolattartó személy: Bíró Zoltán 0745-544-346.

Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket is.

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének sajtóközleménye

Categories: Aktuális, Slider