Kemény ellenfelek, optimista, kincstári hangulat

Kemény ellenfelek, optimista, kincstári hangulat

Az UTA szombaton, augusztus 29-én kezdi legújabb kori pályafutását a II. Ligában, s bemelegítésként mindjárt a csoport talán legerősebb, de mindenképpen legtőkeerősebb csapatát, a medgyesi Gaz Metant fogadja. Amint a ma délutáni sajtótájékoztatón kiderült, a hangulat optimista, a hivatalosan kitűzött cél az 1-6 között végzés, hogy megcsípjék a rájátszást (play off). Érthető, hogy a kiesési könyöklést (play out) az együttes szívesen elkerülné, kérdés, hogy ehhez elegendő lesz-e a mostani játékoskeret. Codru Grădinaru klubigazgató szerint a csapat az új stadion átadására időzítené a feljutást az első osztályba. Ehhez azonban sokkal nagyobb költségvetésre lesz szükség, a mostani keretösszeg aprópénz az I. Ligában való szerepléshez, de még a II. Ligában is kénytelenek fogukhoz verni a garast.
Bemutatkoztak a régi-új szerzemények, akik kénytelenek voltak a meglévő trikókat mutogatni, mert az új szerelés még készül, s a bajnoki rajtra sem lesz meg.
A szakszövetség küldötte ma megtekintette a némiképp átpofozott Motorul stadiont, állítólag hitelesítette is az „arénát”. Az UTA szerencséje, hogy az előírások három év haladékot adnak az újonnan feljutó csapatoknak ahhoz, hogy II. Ligás szintnek megfelelő pályán játszanak.
Az UTA az első hat fordulóban három kőkemény ellenféllel csap össze: Gaz Metan, kolozsvári „U” és Dacia Mioveni.

Categories: Slider, Sport