Ismét aratott a tornyai Pro Pir Kult

Ismét aratott a tornyai Pro Pir Kult

A hagyományőrző tornyai Pro Pir Kult Egyesület idén is részt a most XVIII. alkalommal Szarvason megszervezett Aratónapon, s ezúttal sem tértek haza üres kézzel: megkapták a zsűri úgynevezett Legértékesebb Díját. Tóth Piroska elnök az Aradi Napnak elmondta, 11 tagú csapattal utaztak Szarvasra, ahol idén a kiemelt szerep a kenyérnek és a pékeknek jutott. Ők a hagyományos pécskai kenyeret vitték magukkal. Minden csapatnak kellett aratni, csépelni egy kicsit, majd főzni, de az összesített zsűrizésnél figyelembe vették a standok elrendezését, eredetiségét, a csapatok öltözetét is. Az eseményen részt vett a berlini és budapesti békekenyér nagykövet is. „A lebontott berlini fal helyén, egy szakaszon rozsot termesztenek, ebből sütik ott a békekenyeret” – magyarázta Tóth Piroska.

Categories: Környékünk, Slider