Hazavárt pécskaiak [VIDEÓ] – FRISSÍTETT

Hazavárt pécskaiak [VIDEÓ] – FRISSÍTETT

Ma délután a III. Pécskai Magyar Napok első rendezvényeként a polgármesteri hivatal frissen felújított, zsúfolásig megtelt dísztermében találkozhattak a helybeliek négy elszármazott pécskaival: Kapcsos Norbert régésszel, dr. Kovács Gábor vegyésszel, dr. Novák Tibor szülész-nőgyógyásszal és Köles János kutatóval, egyetemi tanárral. Pontosabban csak hárman élnek távol Pécskától, Köles János két évvel ezelőtt hazaköltözött.
A hazahívottak először magukról, munkájukról beszéltek, majd Király András oktatási államtitkár faggatta őket, az erről készült felvétel látható lejjebb.
A program házigazdája Bölöni György megyei tanácsos, az RMDSZ Pécskai Szervezetének elnöke volt. Külön színfoltot jelentett Moldován János ny. tanár hozzászólása Pécskáról, lokálpatriotizmusról, otthonról.
A Pécskai Magyar Napok vasárnap folytatódnak, a részletes programot megtalálják honlapunkon.
A beszélgetés végén az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet Vegyeskórusa énekelt. Az ő programjukból is láthatnak egy rövid részletet.

 

 

 

Jó buli zárta az első napot

A „Pécskáról indultak” című találkozót követően a piactéren folytatódott a harmadik Pécskai Magyar Napok programja.
17 órától az Arad Griff Rend székely középkori hagyományőrző szervezet hívta időutazásra a téren lévőket, harciművészeti bemutatóval (íjászat, csatakereszt- és kelevézdobás), majd reneszánsz táncházzal.
19:30-tól stílusváltás történt, hiszen Arad megye egyetlen lányzenekara, a Moustache Band adott elő pop-rock számokat, őket az Erdélyi Humofesztivál második helyezettjének, Kun Zsoltnak a stand-up comedy műsora követte.
21 órától a közönség által többször is visszatapsolt MetalstorM zenekaron volt a sor, hogy szórakoztassa a növekvő közönséget. Koncertjük végén a makói srácok színpadra szólították a lányegyüttes tagjait és közösen adtak elő pár ismert dalt.
22 óra után következett a 2011-es Csillag Születik tehetségkutató műsor nyertese, László Attila.
A kézdivásárhelyi legény azóta felnőtt, hangja még erőteljesebb lett és hamar megkedveltette magát a pécskaiakkal.
Közvetlen, vicces stílusával és tiszta előadásmódjával az addig a teraszoknál ülő nézőket is a színpad elé vonzotta, megénekeltette, majd közös vonatozásra bírta az ismert Demjén Ferenc számmal.
„If only” című, modern hangzású saját szerzeménye is elnyerte a nézők tetszését, ehhez készült első videóklippje megnézhető a Youtube-on.
A gyerekekből háttértáncosokat toborzott, a koncert két ráadás számát pedig már a nézőtéren adta elő. A Csillag születik válogatásán elhangzott „Egyszer véget ér” című Máté Péter dalt zene nélkül énekelte el, a közönséggel együtt.
A koncert végén többen kértek autogrammot, fotót a fiatal énekestől, vásárolták meg első lemezét.
A Pécskai Magyar Napok első felét retró diszkó zárta.

Sinka Pál

 

482

 

483

Categories: Életstílus, Slider