Legjobb „One Man Show” díj a Kamaraszínháznak és Harsányi Attilának

Legjobb „One Man Show” díj a Kamaraszínháznak és Harsányi Attilának

Harsányi Attila nyerte a Legjobb „One Man Show” díját az Aradi Kamaraszínház ”Sex, Drugs, Gods & Rock’n’ Roll” című előadásában nyújtott alakításáért a Sepsiszentgyörgyön megrendezett 22. Nemzetközi Atelier Színházi Fesztiválon. A rangos nemzetközi seregszemlén Tapasztó Ernőt, az előadás rendezőjét pedig a legjobb rendezői díjra jelölték. A színházi szemlén romániai és külföldi előadásokat is láthatott a közönség és a zsűri, amelynek tagjai romániai színházi szakemberek voltak: Claudiu Groza, a zsűri elnöke, Oana Stoica, Cristina Rusiecki, Radu Dinulescu és Marius Deac.

A Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című előadás a közelmúltban megnyerte a Legjobb monodráma díját és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) különdíját a Legjobbnak ítélt produkcióért a Tatabányán rendezett MOST FESZT-en. 2014-ben Harsányi Attila az előadásban nyújtott alakításáért megnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Pitesti-en megrendezett Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, ahol Tapasztó Ernőt szintén a legjobb rendezésre jelölték.

A huszonkettedik kiadásához érkezett kísérleti színházi fesztivál tavaly tért vissza Sepsiszentgyörgyre. Idén hazai, magyarországi, belgiumi, holland, francia és olasz társulatok mutatják be a legújabb színházi irányzatokat. Az „Ateliert” 1992-ben Radu Macrinici dramaturg alapította, majd 13 kiadás után az Andrei Muresanu színháztól való távozásával Segesvárra, Nagybányára és Szatmárra költöztette, majd hazahozta a fesztivált szülővárosába. Radu Macrinici elmondta, az “Atelier” a legrégebbi színházi fesztiválok közé tartozik, és már alapításakor azt a célt fogalmazták meg, hogy kísérleti előadásokat, a színházak új nyelvezetét mutassák be a közönségnek.

Az Aradi Kamaraszínház visszatérő vendégként szerepel a fesztiválon, számos díjat és jelölést kaptak az eddig bemutatott produkciók. 2010-ben Harsányi Attila a Lovak az ablakban című előadásban a “Liga pentru Teatru” Alapítvány különdíját érdemelte ki. 2011-ben, amikor az Aradi Kamaraszínház díszmeghívottként szerepelt a fesztiválon, Lovas Zoltán a Cselédekben alakított szerepéért a Legjobb férfi mellékszereplő díját, míg Harsányi Attila a Rudolf Hess tízparancsolatával a Legjobb színészi alakítás díját nyerte el. 2012-ben Éder Enikő a Kvartettben nyújtott alakításáért elnyerte a Legjobb női alakítás díját, a Rejtőzködők című mozgásszínházi előadás zenéjéért pedig Ágoston Béla zeneszerzőt díjazták.

Categories: Életstílus, Slider