A ’48-as hősök emlékére táncoltak

A ’48-as hősök emlékére táncoltak

 

Vasárnap délután színvonalas táncjátékkal tisztelgett Március 15. emléke előtt a pécskai Búzavirág Egyesület és Néptánccsoport.
Az Ipartestület székházát megtöltő nézők előtt elsőként Bognár Levente, a 25 éves megyei RMDSZ szervezet elnöke szólalt fel, megköszönve Engi Márta Ildikó elnöknek és a Búzavirág valamennyi tagjának és támogatójának a közösségért végzett munkáját, majd emléklapokat nyújtott át.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére összeállított táncjátékban Engi Márta Ildikó és Forgács Zsombor rendezők folytatták a tavaly márciusi előadás vonalát és népdalok mellett a Kormorán együttes „Zúgjatok harangok” című forradalmi rock fantáziájából is felcsendültek dallamok, hozzájuk illő, dinamikus koreográfiával.
Az előadást ezúttal is a legkissebbek, a Bojtocskák nyitták meg táncukkal, majd sorban, illetve együtt lépett fel a másik három csoport: a Kis Boglárka, a Nagy Boglárka és a Búzavirág is.
Kihasználva a terem lehetőségeit, egyes jelenetekben a táncosok nemcsak a színpadot, hanem annak előterét is betöltötték, érdekes hatást keltve.
Az előadás keretében mutatkozott be a táncosok szüleiből összeállt öttagú asszonykórus is, Engi Márta Ildikó vezetésével.<
Az elnökasszony az egyórás előadás végén megköszönte a táncosok munkáját, szüleik támogatását és már előre is kellemes Húsvétot kívánt minden jelenlévőnek.

Sinka Pál

 

195

 

Categories: Életstílus, Slider