Kórházi szerszámfitogtatás

Kórházi szerszámfitogtatás

Még nem derítettük ki, hogy palotaháború vagy szakmai ráció eredménye, hogy a megyei tanács hirtelenjében lemondott arról, hogy a V. Babeş utcai ingatlanba, ahol egykoron az útlevél- és személyi igazolvány-osztály működött költöztesse a szülészetet. Azt Arad megyében mindenki tudja, hogy az aradi szülészet egy fertő, s mivel az Episcopiei utcai épületet (jogosan) visszakapta a zsidó hitközség, a megyei tanácsnak onnan vinnie kell a szülészetet. Már 2013-ben arról volt szó, hogy a szülészet a V. Babeş utcába kerül, az épület átalakítására vonatkozó tanulmányt a megyei tanács meg is szavazta. Viszont a polgármesteri hivatal belecsapott a lecsóba, s a főépítész még tavaly közölte a megyei tanáccsal, hogy a szülészet esetében, mint egészségügyi intézménynél a beépített terület nem lehet nagyobb a telek 20 százalékánál. Ezt a feltételt a megyei tanács akkor sem teljesítheti, ha a szülészet számára átveszi a szomszédos, Mărăşeşti utcai ingatlant, ahol jelenleg a határőrség székhelye található, majd kicsit dózerol. Amúgy megjegyzendő, hogy jó lenne, ha Radu Drăgan főépítész karakánsága magánberuházások esetében is ennyire jogvédő lenne, gondoljunk csak arra, hány hektár gazos telek van a belvárosban, hány régi épület lebontására adott engedélyt. Visszatérve a megyei tanács határozattervére, az elképzelések szerint a V. Babeş utcai épülettel bővítenék az onkológiát, a szükséges pénzt pedig uniós, határon átnyúló projekt keretében pályáznák meg. A határozattervezet a legközelebbi tanácsülésen kerül a plénum elé. Kérdés persze, mikor lesz Aradnak tisztességes szülészete? A város ajánlata: adnak telket, és a megyével közösen húzzanak fel új épületet. Amíg pedig elkészül Arad új szülészete, a magánklinikák kaszálnak. Lehet, hogy ez az érdek? Amúgy az már nyílt titok, hogy Nicolae Ioţcu megyei elnök és Gheorghe Falcă polgármester rég nem ugyanazon golfpályán játszik. Vélhetően a „palotaháború” eredménye a szülészet körüli huzavona. (irházi)

 

(Fotó: a V. Babeş utcai épület – Aradi Nap felvétele)

Categories: Aktuális, Slider