G.B. Shaw szerint „semmit sem lehet úgy titokban tartani, mint azt, amit mindenki sejt”. Aforizmája tökéletesen illik az 1989-es romániai rendszerváltás – sokak szerint forradalom, ám ezt a jelzőt én is inkább kerülöm – feltáratlan körülményeit és igazságait borító ködlepelre. Amelyik itt-ott szakadozik azért, de nem annyira, hogy a sejtésekből megcáfolhatatlan igazságok sarjadjanak. Csupán vázlatok és kérdőjelek. Arról nem is beszélve, hogy az eltelt két és fél évtized alatt dokumentumok tonnáit semmisítették meg vagy zárták el a kutatások elől, tanuk hallgattak el, persorozatok futottak zsákutcába, hogy csupán a kézifékek legfontosabbjait említsem.
Ceauşescu kivégzését követően, köztudomásúlag a hithű kommunista Ion Iliescu és hozzá, valamint a letűnt kor eszméihez hű „csapat” került hatalomra. Nyilvánvalóan, amennyiben a diktátor ellen tisztességes pert indítanak, sok kérdésre megkaptuk volna a választ, de Ceauşescut gyorsan ki kellett végezni, az új hatalom pedig azonnal nekilátott a számukra, vagy a „forradalmi napokra” kompromittáló személyek, bizonyítékok eltüntetéséhez. A román nyelvű Historia feltáró cikke rámutat, habár Iliescu többször hangoztatta, hogy azonnal elkezdődik „a forradalomban gyilkosságokat elkövetők eltárása és megbüntetése”, valójában 1989-1996 között, amíg ő volt az államfő, egyetlen bűnvádi eljárás sem indult. S ehhez még törvényi kiskapura, vagy törvényszéki illegalitásokra sem volt szükség: egyszerűen alkalmazták a kommunista rendszerből örökölt és szándékosan érintetlenül hagyott btk.-t. Az ügyekben nyomozók a legkisebb eljárási hibára hivatkozva azonnal szekrénybe vágták az iratokat, szabadon engedték a vádlottakat. A sorkatonák és tisztek esetében enyhítő körülményeket kerestek, majd az érintetteket áthelyezték egy távoli megyébe, amelyik kiesett az ügy vizsgálati területéből. Vagy a gyilkosság vádját – például, a tömegbe lövő katonák esetében – testi sértéssé degradálták. A „forradalom pere” így már csak két-három oldalas vallomásokból áll, amelyeknek a végére az ügyész odaírta: nem indul bűnvádi eljárás az illető ellen. A döntést pedig szándékosan nem közölték az érintettel, így meg írásos dokumentum hiányában senki, semmilyen alapon nem fellebbezhetett többé. Mire pedig a btk.-t módosították, már késő volt.
1996-ban aztán Románia jobbra fordult és egy európaibb kormánykoalícióra váltotta a kommunista utódpártot, az államfő pedig Emil Constantinescu lett. Constantinescu legfontosabb kampánytémája az 1989-es véres december bűneinek a feltárása, a bűnösök, gyilkosok előállítása volt, s tulajdonképpen ezzel sikerült legyőznie Iliescut. Az új elnök nagy elánnal vetette bele magát a vizsgálatok felpörgetésébe, s kezdésnek Dan Voinea katonai ügyészt nevezte ki a katonai ügyészségek vezetőjének, leváltva a perek elásójának számító Samoilă Joarzăt. Voinea nem volt ismeretlen még a közvélemény számára sem, mert a sebtében megrendezett Ceauşescu-perben ő olvasta fel a vádiratot. Vezetésével a katonai ügyészség gépezete beindult, megkezdődött a bűnvádi nyomozás Victor Atanasie Stănculescu és Vasile Chiţac tábornokok ellen akiket a temesvári és kolozsvári forradalom véres megtorlásával vádoltak. A rendszer, amelyet belülről még mindig a régi káderek kézirányítottak, szisztematikusan felőrölte Constantinescut, aki hiába kezdte mandátumát látványos leváltásokkal, személycserékkel, végül kénytelen azt a Constantin Degeratu tábornokot kinevezni vezérkari főnöknek, aki szinte azonnal megtiltotta a tiszti karnak, sorkatonáknak, hogy megjelenjenek a beidézéseken, vagy bármiféle vallomást tegyenek. Voinea szerint pedig a legtöbb bizonyíték a katonák ellen gyűlt össze.
A Historia elemzése szerint Degeratu helyettese, egy másik hadsereg-ősfosszila, Gheorghe Diaconescu tábornok is vállvetve dolgozott a nyomok eltüntetésén, a vizsgálatok fékezésén. Ilyen előzmények után már szinte fölösleges ecsetelni, mi történt 2000-2004 között, Ion Iliescu utolsó elnöki mandátuma alatt. Az ügyészség előbb csendben tologatta a pereket, majd végül zátonyra tolta az egészet. Az igazság kiderítéséért fáradhatatlanul küzdő, a forradalomban aktívan részt vett civilek számára némi reménysugárnak látszott Traian Băsescu megválasztása 2004-ben. Az 1989.december 21. Egyesület elnökének, Teodor Marieşnek a nyomására leporolták az aktákat, s Voinea vezetésével Bukarestben és az országban hétezer személyt rendeltek be vallomástételre, köztük olyan, addig érinthetetlennek vélt nagyágyúkat is, mint a tömeggyilkossággal vádolt Ion Iliescu vagy a már említett Stănculescu és Chiţac. Sietniük kellett, mert vészesen közeledett az ügyek elévülési határideje. Az ügyvédi csoportnak köszönhetően a peranyag megkapta az állambiztonság elleni tevékenység besorolást és párhuzamosan az elévülhetetlenséget.
De ez is kevésnek bizonyult. 2007-ben az Alkotmánybíróság döntése értelmében az összes peres ügyet áttették a katonai bíróságokról a civil törvényszékekhez, a túl aktívnak bizonyult Voinea alól pedig ezzel kihúzták a széket. Teodor Maries szerint abszurd különválasztani a forradalom civil és egyenruhás bűnöseit, úgy véli, Iliescu keze volt benne az átköltöztetésben. Tiltakozásul Marieş éhségsztrájkba kezdett, ennek hatására a közben nyugdíjazott Voineát visszahívták, ám a Legfelsőbb Bírói Kar nem engedélyezte a kemény kezű ügyész reaktiválását.
Azóta pedig nagyjából csend honol. Az igazság kiderítésének, a bűnösök elítélésének tüze persze azért is aludhatott ki, mert miután Iliescu földdel, üzlethelyiségekkel, havi pénzjuttatással, adókedvezményekkel és egyéb előnyökkel kárpótolta a „forradalmárokat”, sokan visszavonták vallomásaikat.
Negyed évszázad után is 1989. december 16-22. közötti eseményeit, de főként, ami Ceauşescu kivégzését követő napokban történt, titokzatosság és tucatnyi fontos, megválaszolatlan kérdés borítja. A Ceauşescu megbuktatásáért fegyverrel is harcoló civilek legfontosabb kérdése: ki lőtt belénk? S mivel érzik, sosem kapnak már választ erre az egyszerű kérdésre, amikor még másfél-két évtizede gyakran tüntettek az igazság kiderítéséért, született egy szlogen, amelyik csak románul rímel, s a lényege, hogy „16-22. – mi lőttünk magunkra”.
Ion Calafeteanu történész, akitől a Historia megkérdezte, melyik az a dokumentum, amelynek előkerülésével egycsapásra megoldódnának a forradalom titkai azt válaszolta, több ilyen is létezik valahol, „de ha 50 év múlva sem tudjuk meg az igazságot, akkor sosem”. Tudomása szerint a kulcsmegoldó dokumentumokat jelenleg is a hadsereg és a titkosszolgálatok archívumai őrzik. Ám amíg ezek a levéltárak megnyílnak, jó lenne nevükön nevezni azokat, akik a forró napokon fegyvereket osztottak a civileknek, s ennek eredményeként gyakran egymásra lövöldöztek, egymást gyilkolták meg. Calafeteanu nem hiszi, hogy a szekusok osztogatták a fegyvereket.
Tény, amíg a dokumentumokat szigorúan őrzik, elképzelhetetlen a kutatómunka, a valós tényeken alapuló tanulmányok, elemzések megszületése, végső soron az igazság kiderítése. A titkolózás azonban nemzetközi érdek. Ioan Scurtu történész nem titkolja, hogy az elzárás pont úgy érdeke a román titkosszolgálatoknak, hadseregnek, mint a német, magyar, izraeli, orosz vagy amerikai hírszerzésnek, amelyek nem csak 1989-ben voltak jelen Romániában. Vagyis a román levéltárak mellett az említett országokban is kutathatóvá kellene tenni az 1989-es eseményekre vonatkozó dokumentumokat. Ő, például, olyan titkokra kíváncsi, mint a sokat emlegetett „terroristák” vagy az események idején dúlt elektronikai háború.
Az 1989-es rendszerváltással foglalkozók egyöntetű véleménye, hogy a katonai és titkosszolgálati levéltárak megnyitásáig képtelenség megválaszolni egy sor kérdést. Segítene, ha a hadsereg kiadná például, a légelhárítás december 22-26. közötti operatív naplóit az ország légterébe érkező, onnan távozó gépekről, a Románia fölötti repülési útvonalukról. Számtalan, ellenőrizhetetlen információ olvasható a katonatisztek vallomásaiban, miszerint vélhetően hamis célpontok jelentek meg, tűntek el a légelhárítás radarjainak képernyőin. Kinek volt az érdeke ez a fajta megtévesztés, milyen eszközökkel végezte lehet, örök talány marad, hisz a román hadsereg nem rendelkezett az ezekhez szükséges műholdakkal, vagy legalább bérelt csatornával.
Puccs vagy forradalom? Mindkét variációra százával születtek az elmúlt 25 évben könyvek, cikkek, interjúk. Iliescuék annak idején természetesen forradalomnak titulálták, hogy igazolják a maguk szerepét, de főként a véres hatalomátvételt. Másfél évtized után azonban, az emocionális vallomások kipukkanását követően egyre hangosabb a puccs megnevezést használó történészek, szemtanúk, résztvevők véleménye. Tisztségénél fogva nem feltétlenül kötelező hinni neki, de Paulian Pasarin ezredes szerint, aki 1974-1989 között a román kémelhárítás feje volt, 1989 decemberében egyértelműen puccs született Ceauşescu eltávolítása érdekében. Egy interjúban kifejti, hogy a diktátor kipattintásáról Bush és Gorbacsov döntött Máltán 1989 nyarán, de leginkább a szovjeteknek volt tüske, mert Brezsnyev halálát követően egy beszédében azt merte mondani, hogy nem a KGB-vezető Andropov a legmegfelelőbb utód, ráadásul Gorbacsov kérésére hallani sem akart csendes hatalomátadásról a következő román pártkongresszuson, vagy némi peresztrojka bevezetéséről. Ceausescu iszonyúan félt Moszkvától, állítólag tudta, hogy félre akarják állítani, ezért ritka látogatásai során sosem aludt ott, sosem engedett meg Varsói Szerződés-hadgyakorlatot Románia területén, és sorolhatnánk fóbiáit.
Az „idegenkezűség” mértéke, arányának feltárása az 1989-es események alakulásában perdöntő lehetne. De az sem ártana, ha a boltok polcairól, az internetről varázsütésre eltűnnének a diverzionista „vallomások”. Katonaság, titkosszolgálatok tisztjei, vezetői egymással versengve okádják mai napig „a forradalom igaz története” alcímet viselhető könyveiket. Amelyek persze, sosem szolgálnak forrásként a közben felcseperedett fiatal történészgenerációra. Ők várják a levéltárak megnyitását, de az idő teltével arányosan zsugorodik az esély, hogy majd valamikor ott még használható, válaszokat adó dokumentumokat találjanak. Mert akkor talán arra is fény derülne, miért haltak meg többen Ceauşescu kivégzése után, mint előtte.
Irházi János
(Fotó: www.arad360.ro)
