Megszorították egymás kezét

Megszorították egymás kezét

Pontosan két hete Gyulán, ma pedig Aradon ünnepelte meg a két település a testvárosi szerződés aláírásának 20. évfordulóját. A Városháza dísztermében először, házigazdaként, Gheorghe Falcă polgármester értékelte a két évtized jelentőségét, kiemelve, hogy számára kiemelten fontos az aradi magyarok kulturális életének felvirágoztatása. Hasonló szellemben beszélt dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester, aki aradi kollégájához hasonlóan szintén az együttműködés jelentőségére helyezte a hangsúlyt. Szót kapott még Pocsay Gábor, egykori gyulai polgármester, aki 1994-ben Cristian Moisescuval együtt aláírta az együttműködési szerződést. Sajnos Moisescu egészségi okok miatt nem vehetett részt az eseményen, pedig szeretett volna. Az ünnepi ülésen szólásra emelkedett Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul, Florin Vasiloni gyulai román főkonzul, majd Falcă és Görgényi polgármesterek aláírták a testérvárosi szerződés megújítását. Az ünnepi tanácsülés záróakkordjaként Bognár Levente aradi alpolgármester mutatta be az alkalomra kiadott albumot.
A program a Kohán György-kiállítás megnyitásával folytatódott, majd fogadással zárult.

Categories: Aktuális, Slider