Aranylakodalmasokat ünnepeltek Pécskán

Aranylakodalmasokat ünnepeltek Pécskán

1964. november 21-én mondták ki a boldogító igent és azóta is szeretetben, tiszteletben élnek együtt Pécskán. Cociubă Ştefant és Rozáliát mindenki Puiu bácsinak és Babi néninek ismeri és a családtagok mellett sok ismerős felköszöntötte őket aranylakodalmuk alkalmábók.
– A hitünk tartott össze, jóban, rosszban. A mi vagyonunk a gyerekek – mesélik meghatódva, gondolva unokáikra és dédunoikáikra is.
Az évforduló alkalmából felkereste őket Antal Péter polgármester is, egy nagy csokor virággal és egy Aranyoklevéllel.
A vasárnap délelőtt a római katolikus kápolnában tartott szentmisét értük mutatta be ft. Czeglédi Ferenc plébános, a végén pedig áldásban részesítette őket.
– Csak ők tudják mennyi boldogságot és keserűséget jelentett ez az 50 év, de mindig kitartottak egymás mellett – mondta megható prédikációjában a plébános.
– Pont ilyen idő volt ötven éve, mint ma – emlékezik vissza a szintén 1964. november 21-én megházasodott Borsos Pál és Klára.
Ők is nagy örömmel fogadták a polgármester látogatását, a vasárnap délutáni ünnepi szentmise keretében pedig áldásban részesültek, hogy még sokáig éljenek együtt, hitben, egészségben és megértésben.
Pali bácsi szerint voltak nehéz idők is, hiszen az élet zavaros, de menni kell előre.
– Az ötven év házasság titka az, hogy néha össze is kell veszni, mert utána jön a kibékülés és megerősödik a szerelem és a boldogság – véli, majd hozzáteszi: az elmúlt fél évszázad alatt nagyon sokat fejlődött a világ, minden téren.
A szentmise után együtt ünnepelték meg aranylakodalmukat gyermekeikkel, unokáikkal, rokonaikkal és közeli ismerőseikkel.

Sinka Pál

Fotók: fent a Borsos-, lent a Cociubă- házapár.

809

Categories: Életstílus, Főoldal-5