Magyarországi fellépők a XIII. Pécskai Néptánctalálkozón [VIDEÓ]

Magyarországi fellépők a XIII. Pécskai Néptánctalálkozón [VIDEÓ]

Változatos, mozgalmas két és fél órás előadásban volt részük szombaton a pécskai művelődési házat majdnem megtöltő nézőknek.
A XIII. Pécskai Néptánctalálkozóra ezúttal magyarországi csoportokat hívott meg a szervező Búzavirág Egyesület, de persze fellépett a helybeli magyar és román néptánccsoport is.
Elsőként a pécskai Búzavirág két legkissebb csoportja lépett színpadra, őket a battonyai Szivárvány Néptánc és Hagyományőrző utánpótlás csoportja, majd pedig a Domaszéki Néptánccsoport dél-alföldi tánca követte.
A Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport széki táncokat adott elő, majd a battonyai Szivárvány felnőttcsoportjának tagjai a legények sorozását illusztráló verbunkos tánc női változatát mutatták be.
Az est egyik színfoltja az Apátfalvi Hagyományőrző Néptánccsoport vidám jelenete volt, amelyben fiatalkotól kezdve nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát, utána valamennyien a községre jellemző táncokat adtak elő.
A pécskai román Păstrătorii Tradiţiei Néptánccsoport körösmenti táncokat mutatott be, utána a domaszékiek tyukodi táncát tapsolhatta meg a közönség.
A Búzavirág Boglárka csoportja és a nagy csoport lánytagjai közös táncokat mutattak, azután a csanádpalotaiak, a battonyaiak és a domaszékiek léptek újra színpadra.
A néptánctalálkozó utolsó felvonása a Búzavirág nagy csoportjának műsora volt, amelynek alapjait a Zabolai Tánctáborban tanulta meg a részt vevő tíz pécskai táncos, majd adták tovább itthon maradt társaiknak.
Engi Márta, a Búzavirág Egyesület elnöke és az est házigazdája minden tánc előtt röviden bemutatta az azt előadó csoportot, az előadás végén pedig Kecskés Irénke alelnök segédletével emléklapot és egy-egy kis csomagot nyújtott át az együttesek vezetőinek.
Az apátfalvi küldöttség nevében Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester viszonozta a gesztust egy, a saját manufaktúrájukban készült szőnyeggel. Az elnökasszony megköszönte a Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács támogatását és a nézőknek a jelenlétet. Ez alkalommal oklevelet adott át a nagy csoport öt táncosának: Arros Katalinnak, Bartók Debóráhnak. Mester Dávidnak, Pap Enikőnek és Sisa Rihárdnak köszönetül a kis csoportok felkészítésében nyújtott segítségükért.
Az önkormányzatot ezúttal Miodrag Stanoiov alpolgármester képviselte, Antal Péter polgármester ugyanis nem tartózkodott a városban.

Szöveg, fotó, filmek: Sinka Pál

A Búzavirág tánca itt:

A battonyaiak műsora:

Categories: Életstílus, Slider