A görög-katolikusok visszafoglalhatják ségai templomukat

A görög-katolikusok visszafoglalhatják ségai templomukat

Az aradi görög-katolikusok jövő vasárnaptól, november 2-től vehetik ismét birtokukba saját templomukat az UTA-téren, ekkor tartják az avató szent misét. Sorin Seviciu görög-katolikus plébános kijelentette, „néha még működik az igazságszolgáltatás ebben az országban”. Az ortodox egyház 66 évvel ezelőtt kobozta el tőlük a templomot, s az évek óta folyó restitúciós perben végre fellebbezhetetlen ítélet született, s az államvallás szintjére emelt ortodox egyháznak vissza kell adnia, amit annak idején a kommunistáknak köszönhetően elvettek a görög katolikusoktól.
Az ortodoxok a tér túloldalán lévő, két évtizede épülő templomban – ami az 1989-es forradalmárok tiszteletére készül – kénytelen a jövőben gyakorolni vallásukat, más kérdés, hogy az építkezés még folyik, s a misék csak kint, a templom előtti kápolnában tarthatóak. Más kérdés, hogy akárcsak a belvárosi ortodox katedrális esetében, itt is parkot, zöldövezetet kellett feláldozni számukra.

Categories: Aktuális, Slider