Tüntetők fogadták a miniszterelnököt Aradon

Tüntetők fogadták a miniszterelnököt Aradon

A ma villámlátogatásra Aradra érkező Victor Ponta kormányfőt, elnökjelöltet körülbelül 150-200 tüntető várta a Continental szálloda közelében, ahol a PSD elnöke aradi üzletemberekkel találkozott. A csendőrség távol tartotta az engedély nélkül tiltakozókat, így Ponta nem szembesült velük. A résztvevők állították, interneten szétkürtölt civil felhívásra, önszántukból jöttek, a valóságban azonban a PDL és a PNL szervezte meg az akciót. „Arad nem akar”, „Ponta már vesztettél”, „Ponta semmit sem tettél Aradért”, ilyen és ehhez hasonló rigmusokat skandáltak a tüntetők, akik aztán hamar szétszéledtek.
A kormányfő a zuhogó eső miatt lefújta a Nagylak-Arad autópálya munkálatainak megtekintését, az Astra személyvagongyárba viszont ellátogatott. A villámvizit hivatalos fejezetének záróakkordja az említett találkozó volt a Continentalban.

 

(Fotó: arq.ro)

Categories: Aktuális, Slider