Az Aradi Kamaraszínház első filmje a Magyar Filmhéten

Az Aradi Kamaraszínház első filmje a Magyar Filmhéten

Az október 13-tól megrendezésre kerülő Magyar Filmhéten kerül levetítésre az Aradi Kamaraszínház és a Mirage Film Stúdió közös produkciója, az Agapé című kisjátékfilm. A filmben többek között látható lesz Lukáts Andor, Lázár Katalin és Haumann Péter is.

Az Aradi Kamaraszínház 2013-ban nyert a magyarországi Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kisjátékfilm és kísérleti film Huszárik Zoltán pályázatán. A budapesti Mirage Film Stúdióval közösen beadott filmtervek két fiatal rendező ötletei alapján valósultak meg. Görögh Árpád Amszterdamban a Holland Filmakadémián tanul, Bánovits Ottó pedig a londoni művészeti egyetem filmes szakán végzett, 2013-ban forgatókönyv íróként a cannesi filmfesztiválon is szerepelt az Awake című filmmel.

A két kisjátékfilm azóta elkészült, Agapé illetve Lámpaláz címmel, az aradi premiert 2015 elejére tervezi a Kamaraszínház.

2014-ben az Aradi Kamaraszínház és a Mirage Film Stúdió ismét pályázatot nyújtott be, ezúttal Görögh Árpád ötletére, A fonál című filmballadára, amelyet a Médiatanács ezúttal is támogatásra méltónak ítélt. Így már a harmadik kisjátékfilmen dolgozik az aradi és budapesti közös stáb. Az új film forgatását jövő év márciusára tervezik az alkotók.

A három film együttes költségvetése csaknem 50 ezer euro volt, a támogatás egyik feltétele az elkészült filmek fesztiválokon való szerepeltetése. A kisjátékfilmeket a Duna Televízió illetve az MTV is műsorra tűzi majd.

Categories: Életstílus, Slider