A hősökre emlékeztek Pécskán

A hősökre emlékeztek Pécskán
Teltházas előadással tisztelgett a névtelen hősök előtt a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes a helyi művelődési házban szombat délután bemutatott táncjátékéval.
A „Csárda” címet viselő, másfél órás elődásban a táncokat jelenetek formájában adták elő az együttes Bojtocska, Kis Boglárka, Nagy Boglárka és Búzavirág csoportjai.
A leányok és legények közös vigadalmát katonatisztek zavarták meg, akik sorozni jöttek.
Ezután a lányok magányos tánca következett, majd elhangzott egy részlet „Az örök Kalotaszeg” című előadásból, amely a műsor egyik alapjaként szolgált.
A Búzavirág legkissebb táncosai ezúttal is mosolyt csaltak a nézők arcára és szemmel láthatóan élvezettel, hangosan énekelve adták elő táncaikat.
Az előadás utolsó jelenetében katonatársai holtan hozták be az egyik legényt, párja pedig gyásztáncot járt a többi lánnyal. A történelmi eseményekhez hasonlóan, a boldog befejezés elmaradt, ehelyett a színpad közepén elhelyezett égő gyertyával és virágkoszorúval emlékeztek meg a táncosok a névtelen hősökről.
A legnagyobb csoport tagjai ez alkalommal tánctudásuk mellett színészi oldalukat is megmutatták, ami nagy sikert és vastapsot aratott.
Az előadás végén Engi Márta Ildikó főszervező felhívta a színpadra az összes táncost, valamint koreográfustársát, Forgács Zsombort, a Nagyvárad Táncegyüttes hivatásos táncosát.
Megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon a táncosoknak és szüleiknek, az előadás megszervezésében résztvevőknek, valamint az eseményt támogató polgármesteri hivatalnak és helyi tanácsnak, amelyeket Antal Péter polgármester képviselt.
Jelen volt Bölöni György megyei tanácsos és Kocsik Imre helyi tanácsos is. 
Sinka Pál
658
657
Categories: Életstílus, Slider