M-KIDSZ Nap Pécskán

M-KIDSZ Nap Pécskán

Talán nem is a leghelyesebben használtam a „nap” szót a címben, hiszen nem egynapos rendezvényről beszélünk. A szervezet tagjai már péntek este összegyűltek a nagy M-KIDSZ sátor alatt a kiserdőben, itt vacsorát kaptak, s mindenki átvehette a neki járó új M-KIDSZ pólót, tollat és öngyújtót is, majd Zágoni Sz. András, a szervezet elnöke beszélt a hétvégi tevékenységekről. Ezen az estén az utolsó részletek is megbeszélésre kerültek a másnappal kapcsolatban.
Szombaton reggel az M-KIDSZ-esek 9 órakor kezdtek el gyülekezni a focipálya mellett. Ekkor már nem csak a nagy sátor állt, ami a színpadot is takarta, hanem még négy más kisebb is, volt regisztrációs sátor, ahol az érkező vendégek bejelentkezhettek, pólót kaptak és útbaigazítást is, valamit jegyeket, amelyek üdítőt, sört értek. Volt tehát sátor, ahol inni-enni lehetett, ezen kívül állt egy egészségügyi sátor is, ahol testsúlyt, magasságot, vérnyomást és cukorszintet mértek, és egy paintball sátor, ahol a játékhoz szükséges felszerelést kapták meg a jelentkezők.
A délelőtt folyamán megérkeztek a vendégek is, köztük Faragó Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, az AMISZ, Albert László elnökkel az élen iratosi és temesvári fiatalokkal jött, de Kisperegről is érkeztek. Mivel a Kalypsoland Kupa is erre a hétvégére esett, a látogatók száma még nagyobb volt.
A vendégek fogadását követően a programfelelősök sétára vitték őket, a lassan sárgába öltöző Maros-parton és a bivalyfarmot is meglátogatták. A programok között szerepelt a paintball mérkőzés, ami lassan az M-KIDSZ kedvenc sportjává válik, volt kutyabemutató, asztalitenisz, sörivó verseny, és sok ízes beszélgetés folyt a sátrak alatt az ismerkedő vagy már régóta ismerős fiatalok között. A programok sorozatát csak a déli ebéd szakította meg, amin mind a vendégek, mind a házigazdák részt vettek.
Este héttől a színpad köré gyűltek a résztvevők, hiszen Zsók Levente, humorista szórakoztatott, ezután pedig Meteor koncert következett, ahol már a tánc is elkezdődött, az éjszakába nyúló bulin pedig kedvelt dj-k, Dj Snazu és Dj Acoustic zenéltek.
A IV. M-KIDSZ Nap kiválóan sikerült, amiért köszönet illeti a Pécska Polgármesteri Hivatalát, a helyi városi tanácsot, az Arad Megyei Tanácsot, és persze minden M-KIDSZ tagot, akik segédkeztek a szervezésben.

Dancu Gréta

Fotó: csapatkép a bivalyfarm látogatói központjának tetején)

Categories: Életstílus, Slider