Pécskai siker az Európai Kenyérünnepen

Pécskai siker az Európai Kenyérünnepen

Orosháza legrégibb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező eseménye az Európai Kenyérünnep, amelyet idén XI. alkalommal szerveztek meg a Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő területén. A „pécskai kenyeret” idén először hívták meg, s természetesen nem vallottak szégyent, nagy sikert arattak úgy szakmai berkekben, mind a közönség köreiben, s megkapták a Pékszövetség Nagydíját. A hagyományőrző pécskai pékségeket dr. Marinela Petran, az Arădeanca Hagyományőrző Egyesület elnöke és Tóth Piroska a tornyai ProPirKult Egyesület vezetője képviselte. Ők úgy rendezték be a pécskai standot, hogy az a lehetőségekhez mérten érzékeltesse az itteni kenyérgabona, kenyérsütés évszázadokra visszanyúló hagyományait.
A két „nagykövet” elmondta, sikerült felvenni a kapcsolatot a magyarországi szakmai szervezettel, s azok jelezték, bármiben készek támogatni a pécskai kenyér tradícióinak megőrzését, megismertetését. És természetesen máris meghívták őket a jövő évi Európai Kenyérünnepre, amelyre a pécskai pékségek még felkészültebben mennek majd.

 

(Fotó: Tóth Piroska, Marinela Petran)

Categories: Életstílus, Slider