XXV. Füzesgyarmati Lovas Napok

XXV. Füzesgyarmati Lovas Napok

A rendezvény egyik fő célja az utánpótlás nevelése és képzése, a fogatsport népszerűsítése, tömegbázisának szélesítése, hagyományainak megőrzése, valamint versenyzési lehetőség biztosítása amatőr sportolók számára is.

A versenyzők a két nap alatt díjhajtásban, maraton-és akadályhajtásban mérik össze tudásukat. A fogathajtás mellett díjugrató versenyt is rendeznek, mely egyben megyei bajnokság is. Idén először rendeznek Füzesgyarmaton ún. rajtengedély vizsgát, amelyen amatőr versenyzők szerezhetnek engedélyt további versenyeken való részvételre.

A versenyszámok között lovas tornát, valamint egy egyedülálló, a füzesgyarmati lovas tornászok által kifejlesztett fogat-lovastorna bemutatót tekinthetnek meg a nézők.  A gyerekek kipróbálhatják a kézműves egyesület által létre hozott népi játszóteret. Emellett lesz még kirakodóvásár, büfé, és az étkezősátorban marha-illetve birkapörkölt kóstolható!

A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak a rendezők!

A rendezvény helye: Füzesgyarmat, Lovas pálya (Megközelítés: Darvasi Út mellett)

Forrás: Tourinform Körös-Sárrét Iroda, Füzesgyarmat

(x)

Categories: Életstílus, Főoldal-5