A város belefejelt a hülyeségbe: legalább úriember volt a három telektulajdonos

A város belefejelt a hülyeségbe: legalább úriember volt a három telektulajdonos

Arad Polgármesteri Hivatala csúnyán belefejelt saját inkompetenciájába, mert a Câmpul Liniştii-7-es főút közötti szakasz – ez tehermentesítené Vlaicut – tervezője kereszteződést és nem körforgalmat rajzolt a csatlakozáshoz. A szakemberek szerint viszont a körforgalom sokkal biztonságosabb, s a Városházán csak az aszfaltozás után esett le a tantusz, amikor pánglikát kellett volna vágni. Az út kivitelezését „véletlenül” elnyerő háziaszfaltozó Sylc Con Trans egyébként korrektül, határidőre el is végezte a munkát, de ekkor talált lyukba az ominózus, említett tantusz a Városházán, hogy mégis körforgalom kell.
Csakhogy a körforgalom kialakításához szükséges telkeket három tulajdonos birtokolja. Szerencsére a hülyeség elsimításában mindhárman partnerek voltak, és a városnak adományozták telekrészüket. Az ingyenes átvételre vonatkozó határozattervezet pénteken kerül a városi tanács ülésének napirendjére. Amennyiben elfogadják, kiírhatják a közbeszerzési pályázatot a körforgalom megépítésére, viszont az ügymenet tovább késlelteti az 1,3 kilométeres bekötőút használatba vételét.

Categories: Aktuális