A Gyulai Várszínház és Dunai Tamás az Aradi Kamaraszínházban

A Gyulai Várszínház és Dunai Tamás az Aradi Kamaraszínházban

Egy különleges zenés, tánccal fűszerezett spirituális utazásra hívja a nézőket az Aradi Kamaraszínház szerdán, április 23-án 17 és 20 órától a kamaraszínházba (Bábszínház épülete). A három szellemi óriás írásaiból készült Füves könyvek című előadást Dunai Tamás főszereplésével, Gedeon József rendezésében a Gyulai Várszínház mutatja be.
Illatáradat, szellemi lakoma, madárdal. Nyarat idéző összeállításunkban három bölcs Prosperónk, nyelvünk egzotikus szigetén párbeszédet folytat egymással e különös, kiismerhetetlen lényről, az emberről. Vallanak a nőről és a férfiról, a virágokról és a fákról, a madarakról és a természetbe olvadás szépségéről, világunk válságáról, a mindent elborító trágyaözönről, és az állam- és hazaszeretet különbségéről, ördögökről és angyalokról, az útipoggyász helyes méretéről és a séta lényegéről – nem recepteket adva, hanem mintegy útközben vissza-visszanézve tapasztalataikat megosztva velünk. Komor színekkel, minden szépítés, ködösítés nélkül lefestett reménytelen vaskori világunkban a lélek hangjait hallhatjuk soraikból, és gondolataik – könnyed, bódító szórakoztatás helyett – valódi vigaszt, hitet adnak nekünk, mindennapi életünk súlya alatt roskadozóknak.” – Rideg Zsófia.
Az előadások időpontja április 23., szerda, 17.00 és 20.00 óra, helyszíne az Aradi Kamaraszínház (a Bábszínház épületében) terme. A 17.00 órai előadásra a Kedvezményes Teljes, Kedvezményes Kamaraszínházi és a Diákbérletek érvényesek, a 20.00 órai előadásra a Felnőtt Teljes bérletek és a Meghívók érvényesek.
Jegyigénylés: 0755/04–52–00, akamara.ro@gmail.com.
Füves könyvek – Az Élet nagy kérdései
Hamvas Béla és Weöres Sándor bölcseletei.
Az esthez felhasznált művek: Hamvas Béla: A babérligetkönyv; Scientia Sacra III.,Patmosz – A direkt morál.
Márai Sándor: Füveskönyv; Ég és föld között.
Weöres Sándor: A Teljesség felé.

Előadják:

Dunai Tamás – színművész

Binder Károly – zongoraművész

Barkóczi Beáta – táncos

Dramaturg – Rideg Zsófia

Rendező – Gedeon József

 

Categories: Életstílus