Winkler Gyula Aradon

Winkler Gyula Aradon

winkler2Ma délben sajtótájékoztatóval rajtolt Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő aradi programja. Ismertetőjét az EU új, közös agrárpolitikája alapelveinek vázolására helyezte, elmondta, 2014 még átmeneti év lesz az agráriparban, az új program majd január 1-től lép életbe. “Az mégis csak anomália volt, hogy golfpályák, repülőterek is kaptak agrártámogatást csak azért, mert füvet vetettek” – jelezte a korábbi agrárpolitika egyik viszásságát. Kijelentette, az új program célja a kis farmgazdaságok, a 35 év alatti gazdálkodók támogatása, valamint a pályakezdő farmerek segítése. Ugyanakkor a falu, a vidék finanszírozása – pályázati úton – nem merül ki a mezőgazdasági szubvenciók kifizetésével, lehet majd pénzt igényelni, például fodrászüzlet nyitására is.
Winkler röviden beszélt az adatvédelemről, helyeselte, hogy felfüggesztették a direktívát, amelynek alapján a telefonszolgáltatók kötelesek voltak meghatározott ideig tárolni a hívó és hívott fél adatait. “Semmi garanciája nem volt az állampolgárnak, hogy nem rögzítették a beszélgetéseit is, s ezt majd ellene használhatták volna fel” – tette hozzá.

Categories: Aktuális