Közel ezren tüntettek Aradon a palagáz ellen: Kisiratos az élen

Közel ezren tüntettek Aradon a palagáz ellen: Kisiratos az élen

– A Kisiratosi gazdák, lakosok eldöntötték, minden eszközt megragadnak, hogy tüntessenek, tüntessünk a palagáz kitermelése ellen, most is körülbelül negyvenen jöttünk a községből – nyilatkozta pár perccel ezelőtt (17.45) az Aradi Napnak Almási Vince, a község polgármestere, aki fel is szólalt ma délután Aradon a Szabadság-téren (A.Iancu) szervezett tüntetésen. Almási hozzátette, a kisiratosiak “megvédik földjeiket, községüket a palagáz ellen”.
A rendezvényen közel ezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a szerintük Arad megyébe tervezett palagáz-kitermelés ellen. Más kérdés, hogy hivatalosan Arad megyében senki nem akar palagázt kitermelni, a tüntetés célkeresztjében lévő Panfora Oil&Gas az elmúlt hónapokban több tucatszor elismételte, hogy a Kürtös környékére megkapott koncessziós területen kizárólag hagyományos módszerekkel fognak hagyományos szénhidrogének után kutatni, majd kitermelni.
A mai kivonulás egyik fő szószólója Dimitrie Muscă, a Kürtösi Agráripari Kombinát (CAI Curtici) tulajdonos-igazgatója volt, aki rendre burkolt magyarellenes kirohanásokkal tűzdeli tele beszédeit, mert a Panfora a magyar Mol Románia többségi tulajdonában áll. S a nacionalista behatások ma is érezhetőek voltak.
A szervezők tízezer tüntetőre számítottak, ám a téren ennek mindössze ennek tizede volt jelen.

Categories: Gazdaság